Irány … Újsinka környéke, Brassó megye, Románia
3 min read
2023 április 14, péntek
Szép időnek ígérkezett, ezért egy egynapos programot terveztem Újsinka közelébe. Négy látványosság van itt a térségben 2 viadukt, egy alagút és egy kolostor, de mi az utóbbit most kihagytuk. Az E68-as útról közelítettük meg, a letérőt Újsinka felé nagyon kell figyelni, mert egy földút, nem is gondoltuk volna, hogy ez egy megyei útnak (106-os megyei út) megfelel. Az út nagyon keskeny, egy autó jött szembe, ekkor az egyik le kell álljon nagyon a szélére, hogy a másik elférjen. A kátyúk miatt lassan lehet haladni, de a táj az szépnek mondható.

Mindjárt a kolostor felé letérő út után meg is álltunk, megérkeztünk az első látványosságunkhoz, a Diana alagúthoz. Az alagútat nem jelzi semmi, a google térkép segítségével találtuk meg, úgy kb. 50 m-re van az úttól, de az erdei út nagyon rossz állapotban van, az utóbbi esős időknek köszönhetően még sár is volt nehezítésnek. Az alagút bejáratát a természet kezdi visszavenni.

Amit megtudtunk, hogy 1908-ban volt építve a Brassó-Fogarasi HÉV által vasúti forgalomnak, de már 1943-ban bezárták, azzal az indokkal, hogy nem alkalmas teherforgalomnak. Ez érvényes a következő két híd (viadukt) esetében is, hisz egyszerre volt építve.

Az alagút hossza 535 m volt, most úgy kb 200 m-t lehet bemenni, mert a teteje beszakadt és az útat eltorlaszolta.

Nem messze a bejárattól cseppkőképződmények figyelhetők meg. Még számunkra két érdekességet láttunk, amit utólag azonosítottunk be, remélem jól. Az egyik az azbeszt, amely az alagút oldalán szálas szerkezetben volt jelen (vigyázat, mert mérgező).

A másik a leszakad kőtömbök rétegei között volt jelen éspedig az antracit, ami a legtisztább kőszén.

Bemenni, csak lámpával ajánlott és saját felelősségre. Vissza az autóhoz egy vízfolyás melletti részt választottunk, de ez sem volt sokkal jobb, mint a sáros erdei út.

Egy kicsit tovább van a Fekete híd, amely a főúttól olyan fél kilométernyi távolságra van. 99 m hosszú. A kilátás innen nem igazán látványos, eléggé benőtték a fák, nyáron még ennyit se látni a lombkoronák miatt.





Továbbmenve találtunk egy viharvert táblát is, amely az Ilii híd (viadukt) irányát mutassa.

Mivel a patak elmosta az utat, ezért az autót itt hagytuk az út szélén és gyalog próbálkoztunk. A patak széles volt, átugrani nem lehetett, ezért kellett építsünk egy átjárót a patakon keresztül, hogy át tudjunk menni a híd felé vezető útra.

Innen kb. 800 m-re van a híd, ami 167 m hosszúságú. Ezek a hidak voltak az első vasbeton hidak a mai Románia területén. Itt a táj már nyitottabb, gyönyörű panoráma tárul elénk a hídról.








Visszafelé az Újsinka – Almásmező – Barcarozsnyó – Brassó – Sepsiszentgyörgy útvonalat választottuk, Az E68-as irányából nem ajánlom bejárni a környéket, mert hosszabb is és rossz is az út, nem éri meg.